KERESÉS
Főoldal > Így írtok ti > Így írtok ti - Korzika
A fórum olvasásra nyitott. Ha hozzá szeretnél szólni, kérlek jelentkezz be, illetve ha még nem tetted meg, regisztráld magad.

Az alábbi idézetek kalandtúrázó utasaink tollából származnak. Az egykori résztvevők minden bizonnyal szívesen olvasgatják újra ezen bejegyzéseket, melyek egyúttal talán a legalkalmasabbak arra is, hogy - visszaadván egy-egy túra igazi hangulatát, szubjektív élményeit - a kalandtúrázás gondolatával egyelőre még csak kacérkodó, leendő utazókat is meggyőzzék arról, hogy belevágjanak életük Nagy Kalandjába…

Egyenes időrend

2006.03.16 03:25:56
 
#1
KORZIKA KALANDTÚRA - 2001.



„Kalandtúrának szebb, izgalmasabb helyet ki sem lehetne találni. A Jóisten összedobált itt hegyet, völgyet, csipkés szurdokvölgyeket, kis patakokat vízesésekkel, százféle tengerpartot, ódon városokat, mi meg csak élvezzük halálra. Nagyon jól szórakoztam!” Péter

„Egy sziget, mely tele van kihívásokkal. Egy sziget, amelyet fantasztikus változatosság jellemez: váltogatják egymást a sivár kősivatag és a buja fenyő erdő, a kopasz sziklaszirtek, a csobogó források. Az állatoknál a falánk röfik viszik a pálmát.”

„Majd két hét felhőtlen kikapcsolódás! Nagyon változatos és gazdag program. Nehezen tudnám megmondani, melyik tetszett a legjobban. Talán a pataktúra, igaz nem voltam biztos benne, hogy megérem a végét. Fantasztikusak voltak a partok, Nonza meg a Bonifacio melletti. A túravezetők ügyködéséhez külön gratulálok. Ja, fogytam egy pár kilót, ami nagyon rám fért! Köszi mindent!” Emese

„ Korzika tényleg a szépség szigete. Jó volt a program, csodálatosak a korzikai patakok! Örülök, hogy a Bavella-hágónál felmásztam a csúcsra. Fantasztikus élmény volt, még a biciklizés is 40 fokban.” Piroska és Sün Balázs

„Nagyon tetszett, ahogy megszerveztétek ezt a kis kiruccanást a szigetre! Egy percig sem volt „turista paradicsom” érzésem, még a gyönyörűbbnél gyönyörűbb tengerpartokon sem. A felfedezés öröme és a domborzat érzékelése a biciklivel, patak a függőhídnál, Bavella-hágó stb… Apró örömök és (nehéz jelzőt találni, mondjuk) félelmetes szépségek így együtt. Köszönöm!” Adrienn

„Korzika másodszor, de lesz harmadszor, negyedszer … is! Nem lehet megunni. Beleszerettem! Lehet, hogy ez az örök szerelem?” Móni

„Ez nem az a hely, amire azt mondjuk, hogy itt is voltunk. Ide vissza kell jönni!”

„Korzika 13 napig? Ez nem volt elég, kezdtem örülni, mikor lerobbant a busz, de sajnos ez csak 30 perc késést adott. Legközelebb pókirtót is hozunk. Az eredeti hamisítatlan vadmalac volt a legaranyosabb. Igaz, majdnem Zrínyiként végeztem, de én megúsztam egy ökölharapással.” Dávid

„Most kellene még egy hét legalább! Szinte hihetetlen, hogy a szervezett programok mellett sikerült megőrizni a szabadság érzését. És ezt nem csak Korzika sugallta. Köszönöm!”

„Nemrég még én olvastam egy ilyen naplót, most én írok. Ez nem jó, mert azt jelenti, hogy hazafele utazunk. Még maradnék. Ezek a hegyek, patakok, tenger, az illatok, minden pillanat élmény volt. A biciklitúra is, pedig akkor azt hittem, hogy soha nem érünk oda. Szóval minden jó volt, köszönöm nektek ezt az utat. Ja igen, a társaság is nagyszerű volt!” József

„Azt hiszem életem egyik legszebb, legcsodálatosabb nyaralását töltöttem el veletek, ami köszönhető a leírhatatlan és elmesélhetetlen tájnak és a csúcs társaságnak. Az Activity és a kakaó partit be kellene pótolni, valamikor, valahol!” M.B.

„Fantasztikus élmény volt felfedezni Korzika igazi arcát, ezt a csöppnyi kis szigetet, amit még nem rontottak el a turisták. A patakfürdés, vízesés és sziklatúrák élményét még fokozta a jó társaság, a hangulatos esti tea-partik. Remekül éreztük magunkat!” Kriszti

„Örülök, hogy hallgattam a jó tanácsra, és ezt az utat választottam. Itt megvolt minden dolog, amire szükségem volt: hegyek, patak, tenger, napsütés…és elfelejtettem a hétköznapi élet gondjait is, mint pl.: munka, feszültség, idegeskedés. E két hétben annyi teát ittam, mint addig soha. Ilyen nyaralásra vágytam mindig, köszönöm!” Gabi

„Egyszerűen gyönyörű! Úgy tűnik, erre az utazásra is igaz, hogy a végével kellett volna elkezdeni. Azt hiszem nagyon jó csapat alakult ki a végére és a bőröm színét is sikerült hypo-ból normálra változtatni. Sokáig emlékezni fogok a macchia illatára, a frenetikus spagetti és nutella evésekre, valamint az „éccakai” teázásokra. A magam részéről szívesen folytatnám ezt a túrát egy kicsibb hűvösebb vidéken is. Talán Skócia? Remélem lesz folytatás!”

„Ha nagyon vágysz a Pietra-ra , gyere Sly-jal Korzikára!”

„Tisztelt utókor! Ha jót akartak, Szilveszter Skywalker Szélmester kezébe ne adjatok korbácsot, mert lógni fog a nyelvetek! Tényleg klassz dolog tűző napon sátrat állítani, felszaladni a hegycsúcsokra, lihegve várost nézni, és este az egészet megbeszélni egy tea mellett, ami 13 nap alatt szertartássá válik. Szóval tényleg kihagyhatatlan! Egy baj van, hogy nincs happy end! Sajnos megyünk haza!”

„Egyszerűen tökéletes volt, bár kalandból nekünk eggyel több jutott az ideálisnál. Köszönet mindenért!” Lutterék

„Golflabdából 54 db 3 óra alatt! Ha rám vernél, írj!” koczan_gabor@freemail.hu

„No, nem igazán tudom, mi volt jobb, csobbanni a patakmedencében, felmászni a Radul vízesésen, ugrálni a sziklákról, esetleg felmászni rájuk, golflabdák után kutatni a tengerfenéken (sikertelenül), a macchia-ban (sikeresen), Portoban, Bonifacioban naplementét nézni, motorcsónakkal száguldozni a Scandola természet védelmi övezetben (búvárkodva közben egy csöppet), Pietrát kortyolgatni egy étterem teraszán, vagy…

Csak jövőre:

- valaki szelídítse meg az agresszív kismalacokat

- a nonzai strandra elkelne egy lift (150 lépcső…+/-100)

- a komp kiköthetne valamelyik útba eső szigeten: rövid szurdok túra, csobbanás a medencében…” Ági

„Fekete kavicsok Nonzaban, fehér homok Calviban, vörös sziklák Portoban, 40 fok Ajaccioban, viharos szél Bonifacioban, áthatolhatatlan macchia, kopár sziklaszirtek, mindemellett a türkizkék tenger - és még ki tudja hány arca van. Méltán nevezik a szépség szigetének!” Márti, Dóri

"Igaz, második élményem Korzikáról, de felejthetetlen. Miért? Az máris elárulja, hogy nem tudtam soha, milyen nap van, hány óra, mert teljesen átadhattam magam az élményeknek. A felejthetetlen hegyek-völgyek, tengerpartok megérik a fáradtságot, az izzadságcseppeket. A társaság jól összecsiszolódott a közös élmények alkalmával, remélem nem szakadunk el egymástól. Bár ha így ragaszkodnék minden túratársasághoz, nem tudom, mekkora baráti köröm lenne. Szóval röviden: szuper volt." Mónika

"Amíg ilyen fiatalok vannak, mint a mi útitársaink, addig nincs baj. Adja Isten, hogy ezek legyenek többségben kis hazánkban. Köszönjük az együtt töltött pompás élményeket." Anikó és Tibor

"Korzika fantasztikus, egzotikus és elbűvölő, egyedien sportos és jó fej társaság egy társasutazáson - akár a mi biciklitúráinkat is bírnák."

"Csodálatos táj, élmény dús programok. Köszönet." Anikó és Zoltán

"Csodálatos, kihagyhatatlan élményt jelentett Korzika. Aktív pihenés, megmozgatta az embert, de nagyon jól estek a strandolós szünetek is. Klassz fotókat kívánok mindenkinek" Pál

"Ez a Korzikai kalandtúra volt a nászutunk. Nem egy tipikus nászút, nem volt négy csillagos szálloda, se baldachinos ágy, se szobapincér. Volt viszont helyette 13 nap varázslat, túrabakancs, fürdőruha, konzerv, sátor. De komolyan: csodálatos tengerpartok, 2000 méteres hegyek, kristálytiszta rohanó patakok, több száz éves óvárosok. Egyszóval felejthetetlen programok, nagyszerű nyaralás. Köszönjük" Bencze házaspár

"Van néhány dolog, amit nagyon szeretünk: hegyek, patakok (hűs vizűek), sziklás tengerpart (gazdag élővilággal), mediterrán kisvárosok és növények. De mindez egy kis szigeten összezsúfolva? Így még egy kisebb napszúrás is belefér. Köszönet" Andrea, Dávid

"Korzikát mindenkinek csak ajánlani tudom. Hegyek: vörösek, szürkék, fehérek mészkőből. Tengerpartok: türkizkék, sötétkék, homokos, sziklás, tiszta és gyönyörű. Lélegzetelállító szerpentinek, sziklák oldalára, tetejére "ragasztott" mediterrán kisvárosok, ódon hangulatú sikátorokkal, barátságos kávézókkal. Kemping: hangyák a sátorban, földön elkészített szendvicsek, és ennek ellensúlyozására szép táj és kellemes csobbanások a medencékben. Felejthetetlen kirándulások és tengerparti lazítások. Társaság: kultúrált és barátságos. Itt jut eszembe: vadmalacok az út szélén. Felejthetetlen." Csilla

“Sokat hallottam már Korzikáról az út előtt, és szerencsére nem kellett csalódnom. Tényleg fantasztikus egyvelegét nyújtja ez a sziget a természeti szépségeknek. A gyönyörű öblök, a sziklás hegyek, a hűs hegyi patakok és tengerszemek csodálatos élményt nyújtanak a kalandokra vágyó utazónak... Csak ajánlani tudom mindenkinek ezt az úticélt!!”

“Vive la Corse!” M.I.

“Korzika valóban gyönyörű: magasba nyúló, vöröses, csipkés sziklák, magasból lezúduló vízesések, kristálytiszta, jéghideg hegyi patakok, vadmalacok, szúrós macchia, hangulatos mediterrán városkák… A vidám, fiatalos, jó humorú társaság tette ezt a kirándulást igazi kalandtúrává. Köszönet érte!” Zsuzsa

"Gyönyörű sziget, jó társaság, kellemes két hét. Még visszatérünk." Nóra és Tamás

„Ide vissza kell jönni!”

„Jó kis túrák a sziklák között, akár egy földrajzos terepgyakorlaton!” Attila

„Én egyedül jöttem erre az útra, de a táj szépsége feledtetni tudta a barátaim hiányát (csak azt sajnáltam, hogy ők nem láthatják mindazt, amit én). TOP 5 :

1. Tavignano pataktúra

2. Nonzai hullámfürdőzés

3. Palombaggia

4. Porto-i naplemente

5. Utastársam, Zoltán, a peronőr" Suzy

„Érdemes volt kivennem a szabit,

Mert láthattam Korzika habjait.

Barátaim "nyugdíjasok",

Velük nem bulizhattam nagyot,

De kárpótoltak kedves hölgyek s urak

Kikkel együtt etettük a malacokat

Boromat nem iszom, csak szórakozom,

Így nem maradhat mellettem szem szárazon.” Peronőr (Oktogon)



„Ui.: Minden nagyon szép, minden nagyon jó…” Zoli

„Címszavakban:

- számunkra nagyobbat durrant ez a kaland, mint az augusztus 20.-ai NAGY MILLENIUMI TŰZIJÁTÉK

- csobbanás, vacsifőzés, minigolf

- N-1: Tavignano-patak!!

- de: kevesebb - több: a városnézések sajnálatunkra rohamléptékűek voltak!” Gábor, Ági

„Kevésszer adatik meg az embernek, hogy úgy nyaraljon, hogy minden együtt legyen, amit szeret. Hát most megadatott ez is: hegy, völgy, tenger, patak, mélység, magasság, kolompszó, harangszó, víz, szél, Nap… s még sorolhatnám. Számomra Korzika az ellentétek egybeesésének szigete, ez adja utolérhetetlen szépségét és harmóniáját. Szóval szívesen újra kezdeném!” Ildikó

„Sajnos én is csak sablont tudok írni, hogy Korzika nagyon szép, meg Korzika nagyon jó. Tehát az ihletem itt elül.” Anna

„Korzikán legjobban nekem is a Tavignano-patak és ahhoz kapcsolódó szurdok túra volt, azt ajánlom mindenkinek. Hát még a Piscia di Gallo vízesés „alá” állás… Újdonsült túrázóknak jó utat és hasonló szép élményeket! Ui: és azok a golf labdák!” Mónika

„A L’Ospedale-tóban marhák legelésznek, ide sem jöhetek el babám tengerésznek."

„Csatlakozom az előttem szólókhoz, akik csupa jót írtak a nyaralásunkról. Ami kimaradt:

- nagyon jó volt az emberanyag, ha még maradunk 1-2 hetet, akkor egy sok csillagos (*****…) társaság jöhetett volna össze

- ezentúl ráadás volt: gekko, kb. 6 cm-es pók, imádkozó sáska (az egyetlen meleg kajánkat megrohamozó és felzabáló darazsak mínusz pontot kapnak)” Helga

„Minden nagyon jó volt, leginkább a patakok (nem csak Tavignano, hanem Porto is). Ajánlom a Porto-i bástyákról a naplementét (a toronyban régi zene szól).”

UNGARISCHE KANNIBAL CORSE:

Tudatomon most porzik át:

Tudathatom, hogy Korzikát,

Ahol Napóleon jött-ment,

Ma hagyta el néhány jöttment,

Ábrázatuk veszettül torz-

De turista lesz ettül korz?

(Helyi Gyűjtés)” SZ.T.

„Hát ezt a fajta nyaralást is kipróbáltuk. Végig jó volt a hangulat, „összejött” a társaság. Ajánljuk mindenkinek a gesztenyelekváros creppet (Marron) és a korz-levest. A legnagyobb meglepetések:

- fürdőzés a Wörthi-tóban

- vadmalacok érdeklődés(ük) hiányában távolmaradtak

- Ospedale-tó „speciális” halacskái

- éjszakai kompozás és alvás Bastiában

„Azt hiszem, csak később fognak leülepedni ezek a nem minden napi élmények!” Kati



KORZIKA KALANDTÚRA - 2000.



„Korzika? A hegyek és a tenger kontrasztja. Csillogó, kristálytiszta öblök és 2000 méteres csúcsok szigete. Nekem egy valóságtól távol eső pontot jelentett. Itt garantáltan elfeledsz minden múlttal kapcsolatosat, csak Te vagy és a sziget. Rengeteg élményt ad neked, élményt, amit átadni másoknak sosem tudsz. Ide el kell jönni, s végigjárni! Csak néhány dolog kell: Te, az Agotours-os csapat és a sziget, Korzika.” Zsolt

"Ez a két hét számomra maga volt a csoda!" Viki

„Életemben másodszor veszek részt társasutazáson. Korábban magunk szerveztük az ilyesmit, de mondhatom dicséret illeti a szervezők munkáját, lelkesedését. Az utazásra fordított idő optimális kihasználhatóságát segíti, hogy oda visztek minket, ahol érdemes mindent megnézni, klassz élmények várnak ránk, és lakni is lehet valahogy. Korzikát igen változatos tájképi jellegzetességek és növényzet koncentrátumaként ismerhettem meg. Ha sokrétű kalandra vágysz, érdemes ide látogatni!” Attila

„Mielőtt eljöttem, beszéltem egy emberrel, aki tizennegyedszer jött haza Korzikáról. Most már értem, hogy miért.” Egy orvostanhallgató

„Nehéz elismerni, hogy igazuk volt a szervezőknek: Korzika valóban gyönyörű hely, tényleg vetekszik Olaszországgal. Örülök, hogy részese lehettem ennek a túrának. Ezek után Korzika is helyet kapott a szívemben.” Egy Olaszország-imádó

„Az út nagyon tartalmas és érdekes volt, sok olyan tájat láttam, melyet kár lett volna kihagyni. Úgy gondolom, ami Korzikából megtekintésre érdemes volt, azt a túra során megmutattátok. „Félelem” csak akkor volt bennem, amikor Sly is bekapcsolódott a túrákba és a városnézésekbe, mert akkor biztosan tartósan kellett felfelé haladni. Még egyszer köszönöm!” Károly

“Szerintem szavakba önteni az élményeket nem lehet. Jövőre veletek újra, ugyanitt találkozunk. Irány a csúcs (érzés).” Péter

“E gyönyörű két hét alatt végig fogalmam sem volt, hogy éppen hányadik, vagy milyen nap van, és ez a boldogság biztos jele nálam. Aminek még jobban örülök az az, hogy egyetlen McDonald's-ot sem láttam sehol Korzikán, mintha a civilizáció koszos mancsa idáig nem ért volna el." Bálint

„A tükörsima nyugodt tenger hajnali 3-kor csak a partról olyan békés. Amikor 180 LE röpített be gumicsónakon 90 km/h-s sebességgel, csak úgy pattogott a fenekem a csónak oldalán, és úgy kapaszkodtam, hogy begörcsölt kezem-lábam. Közben útitársaim a csónakban 8 kigyúrt légiós, hát hogy is mondjam - mosolyogtak diszkréten. De megérte.” Gyuri

"Eltűntek a mindennapok, a kötelező feladatok, megfelelési kényszerek, határidők... és tudtam örülni az "itt és most"-nak." Mónika

„Köszi, hogy Veletek tapasztalhattuk meg, milyen álomszép Korzika! A programok valóban változatosak. Jó buli volt, fantasztikus társasággal. Jövünk máskor is!!!” Enikő

„Gondolat későbbről: Megint utazok, egyike vagyok a néhány szerencsésnek, kik újra mehetnek. Nem találtam otthon a helyem, s az a néhány túratárs, kikkel az elmúlt néhány napban találkoztam, megerősítette bennem ezt az érzést. Jó volt újra a dögnehéz táskát a buszhoz cipelni, s ismeretlen ismerősökkel újra elindulni. Most a Mont Blanc-ra, de ez csak hiánypótló, mert az igazi a korzikai csapattal újra Korzika lenne! Remélem, jövőre veletek újra Korzika és a GR20!” Zsolt

„Ezen az úton minden együtt volt, ami egy maradandó, szép élményt jelentő kalandtúrához kell. Korzika és a tenger gyönyörű, a szervezés profi, a programok változatosak. Nem csak a fiataloknak, hanem a fáradtságot nem sajnáló középkorúaknak is jó névvel ajánlom, hogy Korzikára utazzanak a nagy helyismerettel rendelkező Agotours-szal.” W.György

„A nyaralás mérlege? Veszteségek: 1 pár bakancs, néhány kg súlyfölösleg, tucatnyi májkonzerv. Nyereségek: nagy csobbanások a sziklamedencében, búvárkodás gyönyörű tengeröblökben, + 40 fok, korz dalok” Gyuri, Gabi

„Örülök, hogy a nyári utazás kiválasztásakor a számos lehetőség közül Titeket választottunk, mert valóban rengeteg természeti szépséget láthattunk, amilyeneket az eddigi útjainkon nem volt alkalmunk megtapasztalni.” Zoli, Krisztina

"Idén ez már a második utam veletek. Ez a Korzika tényleg nagyon jó volt, bár megint kicsit rövid és gyors. Megpróbálom Szicíliát is!” W.András

„Köszi, hogy Veletek utazhattunk. Ezek után egy apartmanos nyaralás már unalmas lesz…” Zsuzsa és Zsolt

„Klassz, beérett út jó szervezéssel, értékes kapcsolatokkal, gyönyörű tájakkal, sok helyismerettel. Ebben rejlik a shareholding value.” Bura

„Ezen az úton jöttem rá, hogy a kövek, sziklák milyen közel állnak a szívemhez. Imádtam a patak gömbölyded kövein szökellni, a hegyek érdes szikláin a csúcsra törni, a vízesés szivárvány fényeiben elámulni, a tenger hatalmas hullámai alatt megroggyanni. Kezdő lépéseim a búvárkodás terén még így is csodálatos élményt nyújtottak. A vadmalacokról nem is beszélve, alig tudtam ott hagyni őket, egy félénk malac már szinte a kezemből evett. Mikor nem a csoporttal voltam, elvonultam a patak vagy tenger szikláira, s ott üldögélve boldogan szemléltem a halak kergetőzését, vízisiklók vadászatát, avagy kicsiny rákok araszolását. Köszönöm Nektek ezt a szép utat, boldognak és szabadnak éreztem magam, ahogy a természettel együtt lüktetett minden sejtem. Remélem még sokszor utazhatok veletek.” Ágnes

„A kis ausztriai tavacskát elhozhattuk volna magunkkal, de a tengernek hívott nagy bátyó sem volt rossz. Nem beszélve a hegyi patakokról, vízesésekről. Rangsort felállítani nagyon nehéz lenne, ezért nem is vállalkoznék rá. Az út, mint olyan, nagyon átfogó, változatos és kalandokban gazdag. A hegyi- és pataktúrák a hátráltató tényezők ellenére mind nagyon klasszak voltak. Életemben először ettem osztrigát, lehet, hogy többször is fogok. További jó munkát és kösz mindenért!” Koko, Tami

„Jó döntés volt eljönni Korzikára!!! Köszi, hogy rábeszéltetek! Ezt egy kiadós búvárkodás után írom, a hegyi túrák előtt… Most boldog vagyok, úgyhogy már megérte!” Kati

„Calvi csodás! A Tanignanu-túra nagyon fárasztó, de még szebb volt. A végén a medence és a híd egy élmény…” Gyula”

„A Tavignanu-túra nagyon nagy élmény volt. Gyönyörű volt a patak, nagyon kár, hogy a tűz miatt pánikszerűen kellett elhagynunk! A Corte-t követő nap - pataktúra, vízesés, malacok, Porto - is fantasztikus volt! Nagyon elégedettek vagyunk!”

„Kedves nekem eme hely, mely rengeteg hegyet, s eret rejt, mely testnedvet pezsegtet. Fekhelyem ferde nemde, de eledel, s tenger meleg, emberek kedvesek. Lehetne szebb? Befejezve: Eszterke”

„Az elmúlt hét nap tökéletes volt: kanyon – hegyek – vizek – röfik – motorcsónak - tenger…amire vágytam. A Bonifacio-i sziget a világ egyik legszebb helye!” Eszter

„Már mindenki lesérült, de én még állom a sarat! Jó helyeken vagyunk, jó társasággal. Ennél jobb már nem is lehetne! Kúl!” H.Eszter

„Most az utolsó napon kínlódok a naplómmal, még csak a harmadik napnál tartok, de már agyvérzés kerülget, annyi mindent le kéne írnom. Fantasztikus élmény volt a számunkra ez azút, a programok nagyon jól voltak megosztva (túra, városnézés, punnyadás) ebben a sorrendben. A Mont Blanc túra két éve nagyon klassz volt és igen magasra tette a mércét, de Korzika, a kalandtúra állta a sarat, SŐT! Mindenkinek köszönjük ezt a szuper kalandos két hetet. Külön dicséret a szervezőknek, de a csoport is kitett magáért. Legyenek ezek utolsó szavaink (mármint nem úgy)!” Bogi és Csaba

„Grandiose, Magnifico, Beautiful, Fantastisch! Egyszóval: szódával elmegy." János

„Nos, ez a kalandtúra klassz volt, és nem utáltam meg a sátorozást, a konzerveket (so-so), persze nekünk hiper-szuper matracunk volt, így könnyű, mondhatjátok. Egész jó kis társaság volt, megtanultam UNO-zni és tudatosan leküzdeni a tériszonyt, a hangyafóbiát. Rengeteg élmény volt, a túrák közül nekem a pataktúra jött be leginkább, a narancsbor pedig még dalra is fakasztott. A városok közül Bonifacio a top, a kempingek egyre jobbak lettek. Korzika izgalmas, kalandos, örülök, hogy így bejártuk, jövőre jöhet valami más.” Kriszta

"Ja?! Hogy Porto-ba kötelező visszatérni? OF CORSE!” Kornél

„Ez a túra nem jöhetett volna létre, ha nem áll rendelkezésünkre: - kis hátizsák, pille palack minimum 1 liter folyadékkal, némi elemózsia, valami kis gyümölcs, stabil lábbeli, na és persze testvérünk, osztályfőnökünk: Szilveszter. Köszönettel: a Zárkózottak”

„Milyen nagyon „Ocseny Háráso” volt! Jövőre jöhet a GR20!” Anna

„Nagyon élveztem az egész utat, a táj hihetetlenül gyönyörű itt Korzikán. Kár, hogy csak ilyen rövid volt, maradtam volna még pár hetet...”

„Hazafele zötykölődve a buszon ezúton szeretnék köszönetet mondani. Először is Korzikának köszönök minden szépséget és titkot, amit ez a sziget ezalatt a két hét alatt megmutatott nekem. Másodszor az Agotoursnak és minden munkatársának, akik hozzásegítettek egy valódi élményekben, szépségben és izgalmakban gazdag nyaraláshoz, harmadszor pedig köszönöm minden kedves utastársamnak, hogy itt voltak és együtt élhettük meg ezt a sok szépséget. Külön szeretném kiemelni a túrákat, melyek a rekkenő hőségben embert próbálóak voltak, de végig csináltuk és olyan élményekkel gazdagodtunk, melyek a „szürke hétköznapokat” gyorsan feledtetni fogják. Mindenkinek szeretnék további minden jót kívánni, és biztosan találkozunk még egy hasonló túrán. Ja, és még valami: Korzika, vigyázz magadra és őrizd ezt a rengeteg szépséget, még visszajövök! Ja, és kedves zárkózottak! Lesz minigolf-party folytatás?” Viki

„Én csak azért hallgattam itt ilyen nagyokat, mert nem találom a megfelelő jelzőket. Egészen különleges helyeket mutattatok nekünk, eddig csak naptárokon láttam ilyet! A napirend is jól volt kitalálva, még egy ilyen iroda kukac is elbírta, mint én. A társaság egy nem várt meglepetés! Viszlát!” B.Eszter

„Nagy élmény volt! Utolsó nap fúj a szél, itt ülök Bastia-ban a fiúkkal egy hangulatos kiülőben. Arról filozofálgatnak a Bonaparte Napóleon nevű hatalmas kompot nézve, hogy ennyi vas nem maradhat fenn a vízen. Ismétlem, nagy élmény! Rengeteg szép helyen jártunk, sok szép dolgot láttunk, jó társaság jött össze. Lesznek itt maradandó kapcsolatok is. A csoportvezetők is nagyon kitettek magukért. Nem volt semmi fennakadás, és ez így jó! Ja, a lényeg: ennyi labradort, mint itt életemben nem láttam még!” Eszter

„Nagyon jók voltak az uccsó napok (is)! És ez a Bonifacio… hihetetlenül gyönyörű!! Nagyon megszerettem ezt az egészet, mindenestül. Remélem lesz még folytatás, én ott leszek!”

"Ez az egész , úgy ahogy volt, mindenestül baromira nagyon-nagyon tetszett. Ezen kívül sok jó barátot szeretem. Köszönöm ezt a lehetőséget az egész társaságnak. Nagyon jól éreztem magam, jövök majd a többi programra is. Addig is mindenkinek viszlát."

„Én konkrét programból nem tudnék összeállítani „Top 7”-t, nekem inkább pillanatok voltak, amikor ún. áramlat élményem volt, amikor az ember úszik a boldogságban és ezt nem események váltják ki, egész egyszerűen csak hirtelen jön, megmagyarázhatatlanul egyfajta örömérzet. A legboldogabb pillanatom ma éjjel volt, amikor a hajó fedélzetén feküdtem, alattam a tenger morajlása, felettem a csillagos ég, néztem a csillagokat és az éjszaka lágy szellőjében elaludtam ott a szabad ég alatt, a tengeren. Ekkor éreztem azt, hogy ez volt életem egyik legboldogabb pillanata, ami persze nem csak egyetlen pillanatig tartott. Ezen kívül nekem a legjobb pillanatokat az jelentette, amikor víz közelben, vízben lehettem, búvárkodtam, vagy hegyi patakban hűsíthettem magam. Nekem ez az igazi ellazulás. Köszönöm, hogy lehetővé tettétek, hogy minden nap (még az egész napos utazások napjain is) megálltunk egy-egy órácskára fürdőzni. Ezt értékelem én a legjobbam. És lehet, hogy már hazafelé tartunk, de a Wörthi-tavat sem felejtettem el.” Kati
 
Őszi fotópályázat-2009
Tájkép
Flóra és Fauna
Ember a tájban

Ragadd meg a pillanatot!- fotópályázat 2009 tavasz -
A pályázat feltételei
A kalandtúrázásról
Tapasztalatunk szerint egyre nő azon utazók száma, akik a kalandtúrázást választják nyaralási formaként, szabadidejük aktív eltöltése céljából. Visszatérő utasaink már tapasztalatból jól tudják, hogy egy-egy ilyen úton mire számíthatnak. Az alábbi leírást azok számára állítottuk össze, akik első ízben szánják rá magukat a kalandtúrázásra.
2012 - Február
H
K
SZ
CS
P
SZ
V
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
 
 
 
 
  Szardínia Infó   Igazi Beavatás Útja   Angyalforrás   Angyalszív Egész-Ség-Ház   Soul