VULKÁNTÚRA - 2002.
"Már értem, miért lógatják az olaszok egész nap a lábukat. Tisztán megélnek a turizmusból. Ennyi méltóságteljes vulkán, turistacsalogató város, ilyen gazdag történelem mellett én is sziesztáznék egész nap. Top 5: Stromboli hegyi kecskék, szunya a helikopter leszállón, pizza Nápolyban, Alcantara ruhás fürdő, moped széthajtása Liparin. Top Citrom: sátorállítás esőben, búcsúest után hullámzó sátorban aludni, Kék barlang kimaradása, a 7. Babkonzerv elfogyasztása." Tamás
"A Strombolin maradhattunk volna tovább, de különben minden nagyon klassz volt." Nóri
"Nagyon jó volt az utazás, elégedettek vagyunk. Legjobban a Stromboli és Lipari tetszettek. Az Etna sajnos az odáig látottak után semmi újat nem tudott mutatni, és a szörnyű időjárás is feledhetővé tette ezt a napot. Javasolnánk, hogy az Etnára a jövőben max. fél napot szánjatok." Réka & Isti
"Azt kaptam, amit vártam. Minden nagyon jó volt!" Márk
"Számomra több szempontból is kihívás, erőpróba volt ez az utazás. Nagyobb önismeretre tettem szert. A vulkántúrákra hagyott idő az én tempómhoz képest mindig szűk volt, de megérte kihajtani magam. Nagy élmény volt, szívesen folytatnám." Ilona
"Nagyon elfáradtunk, alig várjuk, hogy végre ágyban tudjuk kialudni magunkat. Szerencsére minden programot végig tudtunk csinálni. A legkellemetlenebb dolog az eső volt, a legjobb maga Olaszország, ami mindig szép. Egyébként jól éreztük magunkat, minden klassz volt!" Zsuzsa, Zoli
"Összességében elégedett vagyok mindennel, jól éreztem magam. Úgy érzem a Strombolin egy-két órával többet kellett volna eltölteni! Kár, hogy már haza megyünk!" T.Attila
"Csillagfényes éjszakán, kedvező széljárás volt. Mi is szívesen maradtunk volna a Strombolin. Kár, hogy letereltek minket." Zoli & Anna
"Lehet, hogy csak én örültem a Stromboliról a gyors lejövetelnek, de megírom őszintén, egy kicsit féltem, hogy sikerül-e épségben leérni… Remélem, még élvezni fogom az utazási iroda többi klasszul megszervezett útját is!" T.Ilona
"Az tetszett a legjobban, hogy nagyon sok program belefért. Kicsit kevesebb esőt vártunk volna, de szerencsére mikor a legnagyobb szükség volt rá, akkor szép idő volt. Összességében nagyon jó volt. A társaság is!" Zsuzsa, Miki
"Indulhatnánk Korzikára vagy Szardíniára! A természet csodájának voltunk részesei - ami rendkívüli élmény!" Hajni és Trisztán
"1. Hol van az olasz határ? A nyúl előtt vagy a nyúl mögött? Egy töketlen afrikai fecske repülési sebességével közeledtünk utunk második napjához. 2. Hajnali kelés utáni rácsodálkozás erre a dél-olaszországi metropoliszra, ismerkedés a sikátorokkal és egy "igazi" Margeritával. Sűrű. Mellesleg, az ördög nem alszik, hanem füstölög… 3. Pompei igazi meglepetés - hogy megmaradt, és hullák nélkül is érdekes! 4. Motorozás, szivarozás, csajozás, kulcskeresés - egy örök élmény. 5. Vulcano jó kis erőpróba és a világ egyik legszebb jacuzzi-ja. 6. Stromboli - páratlan élmény! 7. Szicíliában vagyunk, vagy mi? 8. Alcantara - jó kis alternatíva ez a kanyoning a sós víz meg a por mellé. 9. Etna - ezt is megmásztuk. J 10. Végre egy kis pihi, felhőtlen (?) búvárkodás. 11. Capri & buli. 12. Strand. 13. Memoár Gergőtől"
"Az egész tök jó volt, csak Caprin és Taorminában nem tetszett az a giccsparádé, ami a sétálóutcákban volt tapasztalható. Szicíliát meg egy kicsit lepukkantabbnak képzeltem, de sajnos így nem tudtam beleélni magam a keresztapák világába. A vulkánok és a társaság is jó volt!"
"Nem bántam meg, hogy eljöttem. A vulkánok igazán lenyűgözőek voltak, legjobban a Stromboli tetszett. Köszi mindent!" B.Laci
"A kalandokból bőven kijutott, nem csalódtam. Az egész program jó volt. Bár kicsit elfáradtam a végére, de nagyon jól éreztem magam. Így két hét távlatából elmondhatom, hogy legalább 5 féle hajóval 5 szigetet bejártam, voltam Nápolyban, Messinában, Taorminában, Pompejben és persze a lényeg: 4 féle vulkánt másztam meg. Nagyon örülök, hogy ezt a programot ilyen jól összeszedtétek és köszönöm, hogy ennyi helyre eljuttatatok." Timi, Vik
"Sziasztok. Mivel nagyjából az utolsó vagyok, ezért nem tudok sok újat mondani, de néhány szóban megpróbálom: Indulás, várakozás, izgulás, várakozás, alvás, izgulás, megérkezés, sátorverés, pihenés, fürdés, pihenés, evés, ivás, túrázás, hegyek, völgyek, vulkánok, városok, falvak, pihenés, sátorbontás, sátorverés, utazás, fáradtság, túrázás, pihenés, kirándulás, gyönyörködés, motorozás, kulcskeresés, pihenés, túrázás, piálás, röhögés, nevetés, fáradtság, sátorbontás, sátorverés, sátorbontás, sátorverés, túrázás, pihenés, videózás, fürdés, búvárkodás, ázás, fázás, napozás, izzadás, kompozás, ámulás, bámulás, gyönyörködés, pihenés, kirándulás, vásárlás, városnézés, úszás, pihenés, búvárkodás. Nagyjából ez vár rátok. Nekünk tetszett!" Vuc
"Nem tölthettem volna el hasznosabban és élménydúsabban a szabadságomat! Ha hazaérkeztünk, elkezdem bújni a prospektusotokat a jövő évi túra kiválasztása céljából… Nagyon jó volt a csapat, ez is fontos volt a remek programok mellett!" Noémi
VULKÁNTÚRA - 2002. Diákcsoport
"Ez a vulkántúra életre szóló élményt adott számomra. Minden újdonság megfogott, napról napra gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeken jártunk. De a legfantasztikusabb az volt, hogy meg kellett küzdenünk a természettel, saját korlátjainkkal, hogy aztán a látvány kárpótoljon mindenért. Ide még biztos visszatérek! Top 5: Stromboli, Pompei, Nápoly, Lipari, Alcantara."
"A túra alatt sok érdekes helyre mentünk. Sajnos ezekre a csodás helyekre 2 hét kevés. A legjobb hely: Pompei."
"Ez a vulkántúra számomra azért volt nagyon érdekes, mert mindazt, amit eddig a könyvekből ismertem csak , most a saját szememmel láthattam és tapasztalhattam meg. Minden hely, ahol jártunk, csodálatos és lenyűgöző volt, csak mindegyik más miatt. Top 5: Stromboli, Vezúv, Alcantara-szurdok, Vulcano, Etna." P.Viola
"Az volt még nagyon pozitív ebben a túrában, hogy nem csak az "elcsépelt, agyonlátogatott" helyeket néztük meg, hanem volt rá esélyünk, hogy megtapasztaljuk az olasz mentalitást. " M.Melinda
"Ez a vulkántúra, mely két hétig tartott - mégis egy életre szólt, rádöbbentett arra bennünket, hogy kicsiny bolygónk milyen hatalmas erők megmozgatására képes. Ezt valahogy úgy kell elképzelnünk, mint amikor az árva, törékeny, kicsiny, kiszolgáltatott hangya a nagyvilágot nem ismerve nekivág a számára gigantikus méreteket öltő speiznak. Hasonló érzelemvilággal indultunk június 23-án, ezen verőfényes kora nyári napon a történelmi időszalag parányi részét képező életünk legmeghatározóbb pillanatainak átélésére. Nehéz szavakba önteni, milyen mérföldköveket állítottunk fel eddigi vesszőfutásunk lezárásaként. Ezúton szeretnénk megköszönni az utazási iroda minden kedves munkatársának munkáját és felbecsülhetetlen fáradozását, mellyel lehetővé tette lelki világunk színesedését és pozitív irányú fejlődését. Ugye emlékszünk Saint de Exupéri bölcs szavaira: "Jól csak szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Hiszen mi tartjuk kézben felelősségtudatunkat és ápoljuk életünk egyetlen éltető magvát: a Reményt. Érzelmi viharzásunkban tobzódva nehéz szavakat találni a gyönyörre, mely ápol s eltakar. Kérdezem én, van-e oly természetfeletti csoda, mely kósza ábrándként lebeg meg-megdobbanó szívünk felett. Tán rövid e néhány oldal, hogy szummázza érzelmi masszánk illatos fáinak gyümölcsét, de a következő idézettel mégis megpróbáljuk e lehetetlennek tűnő feladat teljesítését: "Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek, s most Pannónia is ontja a szép dalokat." Köszönettel: L.Márton & G.László"
"Nagyon örülök, hogy eljöttem erre a kirándulásra. Kicsit sajnálom, hogy utunk során olyan városok mellett "rohantunk el", mint Velence vagy Firenze. Igaz, ez a túra a vulkánokra volt "kihegyezve" és ezeket meg is néztük, ahogy illik! Megszerettem a természetet, a túrázást, a hegymászást. Életre szóló élmény volt testközelből látni, átélni, amiről korábban csak hallottam. Örülök, hogy megismerhettem egy új népet, egy új kultúrát. Best of vulkántúra: Stromboli, Vezúv, "csövezés" a Stromboli után, Róma, Vulcano, meg az összes többi. Köszönettel: T.János
"Ezt a vulkántúrát én egyáltalán nem akarom túldicsérni: egyszerűen jó volt, mondhatni hibátlan."
"Az egész túra nagyon tetszett, bár hiányozni fog otthon a sátorverés, a zacskós tészták, a hangyák… Ja és persze a sok gyaloglás. Új barátokat szereztünk és érdekes embereket ismertünk meg. A két hét során az is kiderült, hogy a naptej milyen sokoldalúan felhasználható. Rengeteg követ gyűjtöttünk, ráadásul sikerült magunkkal hozni az esőt Olaszországba. Büszkék vagyunk arra, hogy az összes vulkánra feljutottunk! Reméljük, máskor is részt vehetünk egy hasonló úton, ahol ugyanilyen jó idegenvezetőink lesznek!!! Top 5: Stromboli, alvás a tengerparton, Vulcano, Pompei, közös főzések." Zsuzsa & Orsi
"Ez a vulkántúra nem csak egyszerűen egy túra volt, hanem kihívás is. De azon túl, hogy próbára tette kitartásuk, állóképességünk, olyan élménnyel gazdagított, mely egy életre szól. A Stromboli csodálatos kitörései, a Solfatara és Vulcano solfatarái, az Etna 2001. Évi kitörésének nyomai mély emléket hagytak mindenkiben. De nemcsak a természet szépsége és ereje, hanem az emberi építmények, a történelem részei is bizonyára sokunkat megérintettek. Róma vagy Pompei utcáin sétálva tényleg szinte a római korban érezhettük magunkat. Ez csak néhány szó, de az igazi érzést úgysem tudnám szavakba foglalni. Annyit még megjegyeznék, hogy az élmény teljességéhez a társaság jókedve, a környezet és az emberek kedvessége is hozzátartozik." H.Gábor
"E két hét távlatában,
mit átéltünk Dél-Olaszországban,
összefoglaljuk e néhány sorban.
Solfatar volt az első
Hol nyomot hagyott a kénes eső (-gáz)
Lábunk elég jól viselte
Bár néhányunkat megviselte.
Villámlátogatás Nápolyban
S már tűztük a zászlót a Vezúvra.
Pompei romjait megnézve,
Az esküvői menetet átélve,
Fürdőzhettünk az esőben.
Ezután jött a nagy kompolás
Dedalonból is már fogytán
Várt még kaland ránk bőszen,
Cappuccino és Croissante is bőven.
Lipari szigete a bázis,
Föciseknek Vulcano az oázis.
Ekkor jött csak a nagy ágyú
Stromboli a tűzhányó.
Erőnk fogytán nem számíthattunk másra,
Mint Judit szőlőcukrára.
Lefelé út is épp ily nehéz vagyon,
Maszkunk is már porból vagyon.
Leérünk ám nemsokára,
De mindig jött egy félórácska.
Kuckó híján maradt a part homokja,
Hol punnyadva álmunk senki nem zavarta.
De máris szálltunk az újabb hajóra,
S átkompoltunk Szicíliára,
Hol az Etna volt a csúcsok csúcsa.
A szél elől menekülve
VB döntőt néztünk ülve.
Következett Taormina,
Hol túl sok volt a sétafika.
Fél napunk volt Rómára,
S a maratoni sprintet is lenyomva
Épp zárásra értünk a Colosseumba.
Ennyi fért kis kalandunkba,
Így is ki vagyunk K.O.ra.
Mégis, ha azt mondanák, Kezd Újra!
Mi lennénk az elsők a sorban." Melus, Dóri, Noémi
VULKÁNTÚRA - 2000.
„Kedvenc vulkánom a Stromboli. Lenyűgöző, hogy az ember miket meg nem mászik. Az egész szigeten nagy táblák jelzik: Tilos felmászni! Tilos éjszaka fennmaradni! stb… és mi mégis csak megyünk. Már a negyedénél kiderül, hogy pár embernek nem lesz elég a folyadék, amit magával hozott. Pedig ezután jön a java. A sziklafalak lassan már függőlegesek, de innen már tilos feladni. Már messziről halljuk a kitöréseket, és látjuk a gomolygó szürkésszínű füstöt. Még sötétedés előtt felérünk a csúcsra. A vacsora nagyon jól esik. Egyre hűvösebb van, ezért jól fel kell öltözni. Kint fekszünk a gerinc peremén, alattunk 200 m-rel mélyebben helyezkednek el a kráterek. Fotógépek beállítva, elég sötét is van, most már kezdődhetnek a kitörések…”
„Első kempingben töltött éjszaka után a Solfatara vulkáni kráterének pereméről csodálatos, már-már giccsesen szép látvány a Vezúv felett/mellett felkelő Nap (kb. 6.15)” Timi és Réka
„A vulkánok maga a csoda. Láthatom, ahogy él a Föld. Fantasztikus élmény volt számomra a vulkánok megmászása. Nekem a gyaloglás, felfelé mászás nem okoz nehézséget, így csak a gyönyörre kell koncentrálnom. Ebből pedig egy földrajz tanár számára volt elég. A Vulcano kénes kigőzölgései, a Stromboli tűzesője, az Etna égbe nyúló csúcsa, a csodálatos naplemente a Stromboli krátere mögtt…” M.Réka
„Jól éreztem magam, minden csodálatos volt, jövő héten bemegyek a munkahelyemre, és kipihenem magam.”
„Köszi a sok vulkánnak, hogy nem nőttek még magasabbra és persze, hogy nem törtek ki jobban a kelleténél!” Bálint
„Köszönet azért, hogy vagytok! Szerintem szenzációs, amit csináltok!”
„Néha igazán fárasztónak és kimerítőnek tűnt az út, de azért lehetett élvezni. Szerintem nagyon klassz volt. Az is tök jó, hogy egy ilyen pólót adtok az útra egy jelképes ajándéknak. Csak így tovább!”
„A Stromboli volt a legkülönösebb vulkán, amivel valaha találkoztam. Felfelé kellemes csalódás, lefelé a menekülőút kész átverés. Tuti, hogy eltévedsz, a menekülés kizárt, de a nádas tuti búvóhely. „ Sz.Réka
„Tisztelt Szervezők! Idén sikerült három utat tesztelnem és csak gratulálni tudok! Minden nagyon klassz volt! Bár ezt a Szicíliát talán kicsit feszesebbé lehetne tenni, hogy ne legyen ilyen lötyögős… Néhány javaslat: Stromboli + hajóút + Etna egy napra kerüljön, a Strombolira a teljes cuccot kelljen felvinni a menekülő úton, nem kell annyi nyugodt kempingezés stb…” Üdv: Tanár úr